Végidő 

"Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg" (1Tessz. 5, 19 – 21). 

headerphoto
A New Age igazi arca

Isten, az Atya: Nélkülem nem létezhetnétek
2014-10-28

MDM 2014. október 28. kedd, 20:20

Drága leányom, gyermekeimnek tudniuk kell, hogy csak egy Isten van: Egyetlenegy. Az összes többi csak az ember elméjében létezik. Minden más isten egy utálat a Szememben, és az az ember, aki más istenek imádására adja magát, kimondottan az ördögöt szolgálja, aki pedig örömét leli abban, hogy az ember elesik a Kegyelemtől.

Én Vagyok a Kezdet és a Vég. Senki sem győzedelmeskedhet felettem. Még a démonok és a bukott angyalok sem állhatnak a Színem elé, akiket a mélységbe dobtam, hogy támadjanak Engem, mert nekik ehhez nincs hatalmuk.

Az esendő ember nagyon sok vallást alapított, és ez sok zűrzavart okozott. Kezdettől fogva Én Ugyanazon a Hangon beszéltem, és a vég bekövetkeztéig is csak Egyetlen Hang létezhet. A világ az Enyém, mert azt Én teremtettem. Én teremtettem minden élő dolgot. Én teremtettem a Mennyei Hierarchiát is, amelyből kidobtam azokat az angyalokat, akik Velem szembeszálltak, és elárultak Engem. Sokan eme bukott angyalok közül kapcsolatban vannak gyermekeimmel, akik a new age spiritualizmus egyik új formáját hozták létre. Figyelmeztetem mindazokat közületek, akik az ilyen gyakorlatokra törekedve hamis isteneket imádnak. Az ilyen spiritualizmusok révén a gonosz szellemeknek teszik ki a lelketeket, akiknek egyetlen vágyuk, hogy elpusztítsák a lelketeket.

Ezek a hamis angyalok, maguk a démonok, akik a fény élő lelkeinek álcázzák magukat, és arra fognak csábítani benneteket, hogy elhiggyétek a hazugságokat. Mennyei Hierarchiámat illetően, minden hazugságot meg fognak etetni veletek, csakhogy minden szükségleteiteket a Sátán és a gonosz lélek elé helyezzétek. Ők nem tesznek mást, mint vadul megtámadják a lelketeket, akárcsak a vadállatok, és aztán üresen hagynak benneteket, megfosztván minden szeretettől. Eleinte, amikor ilyen bálványimádásra adjátok magatokat, a béke hamis érzetét fogja adni nektek. A démonok képesek arra, hogy ilyen erőt adjanak, de ezek rövid életűek. Ha egyszer hozzáférnek a lelketekhez, gyötörni fognak benneteket, és démoni cselekedetekre fognak sarkalni benneteket.

Én Vagyok minden, ami Kezdetben volt, és Én Vagyok a Vég. Velem kezdődik és végződik minden. Amikor hamis isteneket helyeztek Elém, és ezt azon önző vágyatok által teszitek, hogy keressétek az élvezetet, a hatalmat és a sorsotok fölötti irányítást, akkor vétkeztek az Első Parancsolatom megszegésével.

Nélkülem nem létezhetnétek. Nélkülem nincs jövőtök. Fiam nélkül nem jöhettek Hozzám. Ha elutasítjátok az Én egyetlen szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, az Igaz Messiást, akkor Engem utasítotok el.

Az Igazság először akkor adatott a világnak, amikor elterjedt a pogányság. Az Igazság Fiam születésével adatott a világnak, és egész nemzedékek tértek meg. Az Igazság most ismét megadatik a világnak, mivel a nagy hitehagyás fojtogatja azok lelkét, akik hisznek Fiamban, és egy olyan időszakban, amikor ismét terjed a pogányság. Akárcsak kezdetben, amikor a hálátlan emberek elutasítottak Engem, úgy lesz a végidőben is, amikor az emberek szíve kővé fog válni, és a lelküket önként az ördögnek fogják adni. Aztán a világ, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé, mivel az Új Ég és az Új Föld eggyé válik. Végül ismét béke fog uralkodni, és Én egyesíteni fogom mindazokat, akik úgy döntenek, hogy Velem jönnek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

XXX

A ti pogány gyakorlataitok a Pokolba vezetnek benneteket


2013.06.03

Drága szeretett leányom, a megkorbácsolás, amit ebben az időben elviselek, nemcsak az Elárulásom miatt van, amely Egyházamon belül most folyamatban van, hanem a hamis pogány bálványokkal is kapcsolatos, amelyekkel a mai világban helyettesítenek Engem.

A pogányság nagyon gyorsan növekszik, és új népszerű kultúraként van felkarolva, mint az Egy Igaz Istenbe vetett hit egy alternatívája. Ennek számos formája van. A legfontosabb, hogy az úgy lesz bemutatva, mintha egy ártalmatlan szórakozás lenne azok számára, akik belekóstoltak a New Age gyakorlatokba, és mintha a személyes fejlődés egy fontos része lenne – egyfajta humanizmus és önszeretet.

Ez a világméretű pogányság meg volt jövendölve a végidőkre, és sok olyan ember számára, akik nem tudják annak felismerni, mint ami az valójában. Ez egyfajta önszeretet és a hamis istenek szeretete, amiben sokan hisznek az úgynevezett mágikus előnyök miatt, amelyeket ezek szerintük felkínálnak.

Sokan, akik a kikapcsolódást keresik, annak érdekében, hogy lelkük ürességet kitöltsék, melyet a Buddha szobor imádásával tesznek, ami központi szerepet kap az életükben, otthonaikban és a munkahelyeken. Ők egyfajta lelki nyugalomba csendesednek el, amikor a New Age pogányságot gyakorolják, mint a joga, a reiki és az úgynevezett meditáció. Nem sokkal ezután egy mély vágy kezdi vonzani őket, és továbbra is hinni fognak minden hamis ígéretben, amelyet azok tesznek, akik ezt az utálatot gyakorolják. Mert ez az okkultizmus egyik formája, mely millió lelket elvakít az Isten Igazságára.

Legyen az bármilyen tan – New Age, vagy más –, ami nagy lelki vigaszt ígér nektek, és aminek az a célja, hogy önzésre hatalmazzon fel benneteket, tudnotok kell, hogy az nem Istentől származik. Minden olyan tant, ami azt diktálja, hogy olyan szobrokat tiszteljetek, amelyek nem Istentől valók, vagy ahol azt kérik tőletek, hogy olyan gyakorlatokban vegyetek részt, amelyek az okkultizmusba keveredtek, minden áron el kell kerülnötök. Nem tudjátok, hogy mit jelentenek ezek a lelketek, az elmétek és a testetek számára? Elpusztítják azokat.

Oly sok lélek fertőződik meg e gyakorlatok által, mely gyakorlatok megnyitják lelketek ajtaját, és lehetővé teszik a Sátánnak és démonjainak, hogy felfaljanak benneteket. Ezek –tévedés ne essék – erőteljes gyakorlatok, amelyek vonzzák a gonosz szellemeket. A tarot kártyák használata, a joga, a reiki és a bizonyos típusú meditációk, amelyek felkarolják a pogány praktikákat, meg fognak fertőzni benneteket. Idővel megbetegedhettek, és tele lesztek sötét kétségbeeséssel, amint a gonosz szelleme belép az életetekbe, amiből alig van menekülés.

Ezek a sátáni hatások jelei a világban, és sok ördög jön a fény angyalaként álcázva. Ez az oka annak, amiért azok, akik tarot kártyáktól megszállottak lesznek, és akik ezen az angyal kultúrán belül elfogadják az úgynevezett nagy mestereket, felkarolják a gonosz szellemét, ami ártalmatlan szórakozásként van bemutatva.

A pogányság másik formája, az ateizmus gyakorlatában rejlik. Azoknak, akik büszkék az ateizmusukra, és akiknek jó az életvitelük, mely által kedvesek és szeretettel vannak mások iránt, és tisztelettel bánnak felebarátjaikkal, tudniuk kell, hogy a Mennyek Országa nem lesz az övék. Én sohasem tudnálak befogadni benneteket Királyságomba, amikor majd az utolsó lélegzetet veszitek, független attól, hogy milyen nagy szívfájdalmat okoz ez nekem. Ha nem könyörögtök Hozzám – éspedig még halálotok előtt -, hogy fogadjalak el benneteket, akkor nem tudok segíteni nektek, mert a szabad akaratotokba nem avatkozhatok bele. Legyen az bárki, aki azt mondja nektek, hogy az ateizmusnak nincs jelentősége, az egy hazug. Az Igazság az, hogy csak azok léphetnek be Királyságomba, akik elfogadnak Engem, és akik elismerik Istent.

Oly sokaknak közületek, akik egy ilyen zavaros életet élnek és azt hiszik, hogy minden rendben lesz, sokat kell még tanulniuk. Ezért engedte meg Atyám, hogy sor kerüljön a Nagyfigyelmeztetésre, mert e nélkül sok lélek a Pokol tűzébe lenne taszítva.

Legyetek hálásak, hogy az Igazság megadatik nektek, mert a kinevezett szolgáim közül csak nagyon kevesen prédikálnak a bűnös élet veszélyeiről, amelyben ma éltek, és annak szörnyű következményeiről, melyet ezek magukkal hoznak.

Pogány praktikáitok a Pokolba fognak vezetni benneteket. Ateizmusotok el fog választani benneteket Tőlem. Csak a bűnbánat menthet meg titeket. Hallgassátok, és fogadjátok el az Igazságot, még akkor is, ha úgy érzitek, hogy az visszataszító számotokra, és akkor az Örök Élet Ajándéka adatik meg nektek – egy élet, amelyre éppen most vágytok, de ami sohasem lesz a tietek, ha továbbra is hamis isteneket bálványoztok, és elutasítotok Engem, Jézus Krisztust. A választás egyedül a tietek. Senki más nem hozhatja meg helyettetek ezt a döntést, mert Isten szabad akaratot adott nektek, hogy a jó és a rossz között válasszatok, és ezt sohasem fogja elvenni tőletek, még akkor sem, ha a rossz utat válasszátok.

Jézusotok



















Linkek

Jézus, vagy egy guru?

Okkultizmus, mágia és ezotéria keresztény szemmel


A MODER OKKULTIZMUSRÓL SZÓLÓ ANGOL NYELVŰ FILMEK GYŰJTEMÉNYE


ALICE A BAILEY, HELENA BLAVATSKY,SHMBALA, OKKULT TEOZÓFIA VIDEO GYÜJTEMÉNY, ANGOL NYELVEN


Ingyenes honlapkészítő